Rólunk · Scale Impact — előnézet
Rólunk · Scale Impact

The system behind real impact.

A Scale Impact egy szakmai tudásközösség és működő rendszer azoknak, akik valódi társadalmi és környezeti változást szeretnének elérni.

Az alapítótól

Miért csináljuk

Közgazdász, coach és mediátor vagyok; legerősebb kompetenciám a szektorok, szakmák és emberek összekötése, együttműködések és rendszerszintű megoldások kialakítása. Életutam különösen érzékennyé tett az igazságtalanságra és kiszolgáltatottságra, ezért az elmúlt 15 évben a társadalmi egyenlőtlenségek és a természetkárosítás csökkentése motiválja minden tevékenységemet.

Szakmai pályafutásomat a bankszektorban, üzlet-és termékfejlesztéssel kezdtem, 32 évesen már a Lízingszövetség főtitkára voltam és ezt követően 11 évet töltöttem szakmai érdekképviselettel, ahol az államigazgatással, más szakmai szervezetekkel és nagyvállalati vezetőkkel dolgoztam együtt. 2010 után első kézből tapasztaltam meg, hogyan lehetetlenült el a kormányzattal való szakmai együttműködés; 2011-től ezért fordultam a civil szektor, majd a társadalmi vállalkozások fejlesztése felé, abból a meggyőződésből, hogy egy erős harmadik szektor lehet a legjobb ellensúly az állam és a hatalom túlterjeszkedésével szemben.

Az élethosszig tartó tanulásban, a learning by doing elvben és a valódi, munkamegosztás és érdekegyeztetés alapú együttműködésekben hiszek, az elmúlt 15 évben ezeket gyakoroltam folyamatosan a társadalmi és környezeti ügyek előmozdítása területén.

Megoldásaink piactér és megosztott erőforrás szemléletűek, ezért skálázhatóak, nemzetközi mintákat veszünk alapul és fejlesztünk tovább.

Úttörő szerepet vállaltam és vállaltunk a társadalmi hatásmérés; a B Corp mozgalom hazai képviselete (és általában nemzetközi impact mérési rendszerek hazai implementálása); a banki hitelezés impact mérése; a társadalmi vállalkozói szemlélet; az impact investment; a civil szervezetek szisztematikus fejlesztése; a civil szervezetek, mint egyenrangú vállalati partnerek; a vállalati szakemberek fenntarthatósági képzése; és az ESG riporting helyett a vállalati fenntarthatósági transzformáció terén.

Ezek mind egy irányba mutatnak, a cél a meglévő erőforrások és szaktudás igazságosabb, hatás orientált és az emberek és a természet jólléte szempontjából hatékonyabb felhasználása, a szektorközi munkamegosztás és együttműködési kultúra fejlesztése.

Csapat

A csapat

Lévai Gábor
CEO · alapító
Lévai Gábor

A bankszektorban 20 év termék és üzletfejlesztés után 2012 óta dolgozik szektorközi együttműködésekkel és fenntarthatósággal. Fő területei: üzletfejlesztés, vállalati-civil partnerségek, társadalmi hatásmérés, B Corp minősítés, impact befektetések.

Bodnár Kinga
Oktatás · SBA
Bodnár Kinga

Biológus, földrajz-biológia tanár, oktatási szakértő, a Sustainable Business Academy, az Impact Academy és a többi képzési szolgáltatás irányítója.

Mosolygó-Varga Bianka
Pénzügyi lebonyolítás · CSR
Mosolygó-Varga Bianka

A cégcsoport működéséért, a vállalati CSR-pályázatok lebonyolításáért és pénzügyi menedzsmentjéért felel: projektmenedzsment, kifizetések, szerződések, beszámoltatás, hatásmérés. E.ON Föld Bajnokai, Telekom és további vállalati programok.

Takács Mihály
Pro Bono Platform · platformvezető
Takács Mihály

Magyarország első skill-based önkéntességi platformjának építője és üzemeltetője. Ő tartja kézben a matching algoritmust, a projektkísérést és a civil-vállalati kapcsolódást.

Dubán Kitti
Marketing és kommunikáció
Dubán Kitti

Cause marketing specialist, aki a MorePeaks ügynökségtől ült be hozzánk fractional marketingesként: a kommunikációs stratégiánk és a márkakommunikációnk felelőse. Az elmúlt nyolc évben vállalati és nonprofit oldalon szerzett tapasztalatait ötvözve CSR- és impactkommunikációra specializálódott.

Befektetők

Befektetőink

Kilenc szakmai befektető áll mögöttünk, akik hisznek abban, hogy a társadalmi és környezeti fenntarthatóság eléréséhez elengedhetetlenek a szektorközi együttműködések.

Györkő Zoltán
Balabit társalapító
Györkő Zoltán

A Balabit nemzetközi szoftvercég társalapítója és ügyvezetője. Ma angyalbefektető és executive coach, a Startup Hungary és a Rosa Parks Alapítvány kuratóriumi tagja. Ő volt a Scale Impact első impact befektetője.

Csillag Péter
Starschema alapító
Csillag Péter

A Starschema globális startupját 2022-ben adta el, azóta üzleti angyalként dolgozik. A HUNBAN, az üzleti angyalok hazai szövetségének elnöke.

Fülöp András
Deloitte ex-vezérigazgató
Fülöp András

A Deloitte tanácsadó cég Magyarország 2021-ben leköszönt vezérigazgatója. A Scale Impact fejlesztési módszertanát „mini-MBA-nak” nevezi a támogatott impact szervezetek számára.

Kalmár Péter
Flow Csoport alapító
Kalmár Péter

Szervezetfejlesztési tanácsadó, vezető tréner, a Manmore Consulting és a Flow Csoport alapítója. Korábban a Szervezetfejlesztők Magyarországi Társaságának elnöke.

Wágner Endre
Balabit társalapító
Wágner Endre

A Balabit társalapítója, a Scale Impact 2022-es impact befektetési körének résztvevője, angyalbefektető hazai startupokban.

Beckerné Lányi Emese
SBA angyalbefektető
Beckerné Lányi Emese

A Sustainable Business Academy egyik korai támogatója, aki még az induláskor csatlakozott a fenntarthatósági képzési ághoz.

Litkai Gergely
Dumaszínház · SBA oktató
Litkai Gergely

Humorista, fenntarthatósági menedzser, a Dumaszínház munkatársa. Az SBA képzés elvégzése után csatlakozott az oktatói csapatunkhoz, majd a befektetőinkhez is.

Békés Zoltán
Mr.Sale Öltönyház · alapító
Békés Zoltán

A Mr.Sale Öltönyház alapítója, az XForest fenntarthatósági portál létrehozója.

Cziniel Eszter
Pénzügyi szakértő
Cziniel Eszter

Pénzügyi szakértő, a Scale Impact 2025-ös befektetői körének résztvevője.

Szakértői hálózat

Szakértői hálózatunk

A kétéves kapacitásfejlesztési programok, az Impact Academy, Board Academy és Social Business fejlesztések, egyéb tematikus programok mentorai és területi szakértői.

Ambrus Kiry Noémistratégia, szervezeti kultúra, board menedzsment
Áth-Horváth Zsókaservice design
Bakó Csaba - Simpactstratégiai működés, pénzügyi stabilitás, hatásmérés
Balogh Áronfundraising, on-line adománygyűjtés
Baranyai Lizafundraising, stratégiai működés, pénzügyi stabilitás
Bérczi András adat menedzsment
Bóta ZoltánCRM rendszerek bevezetése
Buru Évafenntarthatóság és ESG
Veklerné Deics NoémiHR, toborzás-kiválasztás, fenntarthatóság
Égető Tímea - Simpact szabályozottság, folyamatok, operatív működés
Farkas Emese - Önkéntes Központ Alapítvány önkéntesség
Dr. Gyurkó Szilvia - Hintalovon Alapítványgyermekjogok
Iricsek Zsuzsanna - Pike Communicationsmárkaépítés és kommunikáció
Jakab Lucabrand, marketing, kommunikáció;
Jakobsen Petra - Flow AlapítványHR, toborzás-kiválasztás, szervezeti működés
Kiss Gyöngyvér - Civil Impact vállalati együttműködések
Kovách Eszterszociológus, hatásmérés, civil szervezetfejlesztés
Leichtman Ágnes- Coach4Goodcoaching, vezetőfejlesztés
Lerf AndreaHR, munkavállalói márka, vállalati kapcsolatok
Dr. Lőrincz AndrásCRM, AI, folyamatok
Maurer Ákosservice design
Nagy Gábor - Simpactstratégiai működés, pénzügyi stabilitás
Németh-Palotai Krisztina - Simpactszervezetfejlesztés
Pál IldikóPR, kommunikáció
Pataki Annacoaching, belső kommunikáció, szervezetfejlesztés
Rambala Évaerőszakmentes kommunikáció
Romet-Balla Ágnesfundraising
Szabó Marcellcoaching, vezetőfejlesztés
Szerémi Péterkommunikáció
Dr. Szilas Péterjogi kérdések
Tolvaj Krisztinahatásmérés, szervezeti folyamatok
Struktúra

A Scale Impact Csoport

Három különböző jogi formában működő szervezet, közös tulajdonosi szerkezettel és szakmai vezetéssel.

Nonprofit Kft.

Scale Impact Nonprofit Kft.

Vállalati CSR programok, B Corp tanácsadás, vállalati minősítések, civil szervezeti reziliencia fejlesztés, Probono Platform, HSP Network, Helloimpact.

Kft.

Sustainable Business Academy Kft.

Fenntarthatósági menedzserképzés, egyetemi együttműködések, vállalati fenntarthatósági képzések, workshopok, fenntarthatósági események.

Alapítvány

Társadalmi Célú Szervezetekért Alapítvány

Helloimpact.hu platform, vállalati CSR programok lebonyolítása, vállalati és magánadományok elosztása civil szervezetek között, Probono Platform.

Történetünk

14 év - 4 fejlődési szakasz

A jelenlegi modellünk az elmúlt évek tapasztalataiból, kísérleteiből alakult ki - beleértve azokat is, amelyek nem váltak be.

2012–2015
Alapítás
A probléma közelről: a civil szervezetek egyedül nem jutnak messzire

2012-ben Lévai Gábor Civil Support néven alapította a szervezetet, egyetlen meggyőződéssel: nonprofit ≠ non-profi. A civil szervezetek képesek fenntartható működésre, de ehhez tudatos szervezeti kapacitásfejlesztés kell.

Az első évekből: rövid képzések, 3–9 hónapos szervezeti kísérések, a Civil Hírügynökség és a Civiljob állásportál elindítása. Egy másfél éves kutatásban közel 60 vállalati CSR-, kommunikációs és HR-vezetővel interjúztunk arról, mi működik a vállalati-civil együttműködésben. Más civil fejlesztőkkel közös kutatás-fejlesztés alapján alakul ki a szervezeti reziliencia modell 1.0-s verziója. CSR roadshow hat városban a Holland Királyság Nagykövetségével, Társadalmi Innovációs Pályázat, open space konferenciák.

Civil Support alapítás reziliencia modell 1.0 CSR roadshow Magnet Civil Akadémia
2016–2019
Társadalmi vállalkozások
Hatásmérés, nemzetközi kapcsolatok, első B Corp

A második fázisban a hatásmérés és a nemzetközi integráció került előtérbe. 2016-ban csatlakoztunk a Social Value International hálózathoz, elindítottuk az Impact Accelerator programot befektetőkkel és társadalmi vállalkozásokkal.

2017-ben sikeresen teljesítettük az első B Corp auditot — Magyarország első B Corp minősítésű szervezete lettünk. Együttműködésbe kezdtünk az Ashoka Magyarországgal, a FaSe német impact investment ügynökséggel és 2018-ban elindult az Impact Academy inkubációs program, amely a hatásmérési rendszerek fejlesztését és bevezetését célozta civil szervezeteknél vállalati támogatók és pro bono szakértők bevonásával.

B Corp minősítés Impact Accelerator Impact Academy Ashoka partnerség Magnet Bank Impact Scorecard
2020–2022
Scale Impact
Nevet és modellt váltunk — a vállalati oldal kerül a fókuszba

2021-ben a Civil Support-ból Scale Impact lett, társalapító és befektetők csatlakoztak. A névváltás egy stratégiai felismerést tükrözött: a társadalmi problémákhoz a vállalati oldalt is fel kell készíteni a valódi partnerségre.

2021-ben indult az első fenntarthatósági menedzserképzés (akkor még Green Business Academy néven, ma Sustainable Business Academy), és a kétéves komplex civil kapacitásfejlesztési programjaink is. 2022-ben az első impact befektetőink — Csillag Péter, Fülöp András, Györkő Zoltán, Kalmár Péter és Wágner Endre — csatlakoztak, ami lehetővé tette a kétéves program piaci bevezetését.

Scale Impact névváltás SBA indulás első impact befektetők kétéves kapacitásfejlesztés reziliencia modell 2.0
2023–2025
Közösség és skálázás
Szakma, hálózat, nemzetközi beágyazódás

A negyedik fázisban a szakmai közösségre és a nemzetközi integrációra fókuszáltunk. 2023-ban indult a Hungarian Sustainability Professionals Network évi 10–12 szakmai rendezvénnyel, és a Board Academy az Ashoka és az Egon Zehnder együttműködésében. 2024-ben elindítottuk a Hello Impact tartalmi platformot, csatlakoztunk a Global Pro Bono Network-höz, és a Visa támogatásával a Social Business programot.

2025-ben a Scale Impact és a Sustainable Business Academy cégcsoporttá szerveződött — két önálló jogi entitásként, közös tulajdonosi szerkezettel. Újabb impact befektetők (Beckerné Lányi Emese, Békés Zoltán, Cziniel Eszter, Litkai Gergely) csatlakoztak, csatlakoztunk az International Society of Sustainability Professionals-höz, és elindult a Hatásvadász podcast. Harmadszor is sikeresen teljesítettük a B Corp minősítést.

HSP Network Board Academy Hello Impact GPBN tagság ISSP tagság SBA Kft. + Scale Impact Csoport Hatásvadász podcast

Beszéljünk

Foglalj egy konzultációs időpontot — egy beszélgetés gyakran többet ér, mint a részletes ajánlatkérés.

Foglalj konzultációt