Lassan nyolc éve visz tinédzsereket tech-cégekhez, hogy a gyerekek élmény alapon kaphassanak kedvet a programozáshoz. Ami ebben különösen érdekes, hogy a Skool lányok, és hátrányos helyzetű csoportok bekapcsolódását segítik a kódolás világába, és mindezt olyan vállalatok finanszírozzák, mint a Prezi, az SAP, a Sigma Technology, vagy a Vodafone. A találkozás társadalmi haszna sokrétű, a nőkkel szembeni előítéletek lebontásától a tech-szektor súlyos munkaerőhiányának enyhítésééig, hosszú távon. Guzsaly Péterrel, a Skool partnerkapcsolati vezetőjével beszélgettünk a cégeknél zajló foglalkozásokról, a társadalmi vállalkozás üzleti modelljéről, és persze impactről.
Scale Impact: Mik a Skool fő céljai, és hogyan dolgoztok ezek megvalósításán?
Guzsaly Péter: Nagyon egyszerű célunk volt a két társalapítónkkal, Major Zsófival és Koleszár Szilvivel Szerettük volna minél több lánynak megmutatni, hogy a tech-szektor számukra is elérhető, valós karriert nyújtó pálya, bárki bármit is mond. Attól, hogy copfjuk és szoknyájuk van, még lehetnek szuper fejlesztők. Szombatonként tartunk egynapos, inspiráló foglalkozásokat, de nem a suliban, a könyvtárban, vagy a művházban, hanem olyan tech-cégeknél, mint az SAP, a Sigma Technology, vagy a Vodafone, vagy a Prezi. Ez azért fontos, mert ha csukott szemmel elképzelsz egy fejlesztőt, az valószínűleg egy srác, aki talán a pincében ül, de biztos, hogy nem néz rád a liftben, mert furi, és pizzásdobozok veszik körül. Ez van a legtöbb szülő és gyerek fejében is, de ha elmész a Prezihez vagy az SAP-hoz, akkor rájössz, hogy ilyenek nincsenek, vagy nagyon kevesen. Ezeknél az inspiráló cégeknél világos van, jók a cuccok, és egy tizenévesnek elég meggyőző, hogy szívesen dolgozna ott. Nem is szeretnénk soha sulit fenntartani, mert a környezet és a mentorok bemutatása erős eszköz arra, hogy a sztereotípiák azonnal eltűnjenek a fejükből.
SI: Hogyan választottad épp ezt a témát, miért ezzel foglalkozol?
GP: Klasszikus job-hopper voltam, a próbaidőtől maximum az egy-két évig voltam egy-egy munkahelyen. Amiért itt vagyok lassan nyolc éve, az egyrészt az, hogy a sajátom: nagyon más valaminek a létrehozásán dolgozni, mint bekerülni egy munkahelyre. Sokat pörgünk azon, hogy a velünk dolgozó munkatársak úgy érezzék, hogy aminek a részesei, abba aktív beleszólásuk van, ez egy nagyon lapos szervezet. Így mivel mindent mi viszünk, ezért ha megígérek valami a partnerünknek, az garantáltan úgy lesz. Tehát egyrészt nem unom, amit csinálok, másrészt valós impact-je van: a gyerekek és szülők életébe is hozunk pozitív változást. Az első hét évünk már elég arra, hogy lássunk nagyon inspiráló eredményeket: bent ülnek cégeknél fejlesztők, akik életükben először nálunk Scratch-ben, egy puzzle-szerű programozófelületen raktak össze valamit.
SI: Ha a társadalmi vállalkozást úgy definiáljuk, mint olyan szervezetet, ahol a profit és a hatás ugyanannyira lényeges szempont, akkor egyértelműen társadalmi vállalkozásként tudtok magatokra tekinteni?
GP: Úgy döntöttünk induláskor, hogy a finanszírozást (munkatársaink vannak, programokat szervezünk, ez mind költség) nem terheljük a szülőkre. Azért nem kérünk pénzt a szombati foglalkozásokért, mert a program eredménye elsősorban a szülőknél van, de másodsorban a technológiai iparágban csapódik le. Hiszünk abban, hogy minél több lányt elérünk, annál több lányból lesz aztán munkaerő, és az iparág óriási munkaerőhiánnyal küzd. A 2014-es induláskor egy pilot projekttel, egy nyári táborral indultunk, és azt mondtuk a cégeknek, hogy “adjatok pénzt, és csinálunk olyat, amit soha senki nem csinált még Magyarországon”. Hamar összekalapoztuk, és jól sikerült a pilot, mert minden cég imádta, a szülők és gyerekek is imádták, és mi is. Úgyhogy ma is úgy működünk, hogy a forrásaink 80%-a céges finanszírozásból áll össze, nagyjából 20%-át pályázati vonalon teremtjük elő. Egy kivétel, hogy a nyári táborok önköltségi áron működnek, de az idei nyári táborunk például hátrányos helyzetű lányoknak szólt, amit az Erste Bank támogatott, ez már ingyenes volt. A modellünk szerint a tech-cég ad pénzt, embert, és helyszínt, mi cserébe gyerekeket oktatunk és inspirálunk arra, amire nekik szükségük lesz egy későbbi időpontban. A forrásainkat az iparág finanszírozza, míg az eredmény a gyerekeknél és a szülőknél csapódik le, tehát egy háromszögben vagyunk, de a jó hír, hogy mindhárom oldal boldog vele. Ráadásul a mentorok elképesztően izgalmas élményt kapnak a gyerekektől és tőlünk. Nagyon más, amikor egy multicégben vállon vereget a főnök és kapsz egy bónuszt, vagy amikor szombaton ordít egy tizenéves, hogy életében először sikerült neki valami, és ez neked köszönhető. Azt a tudást használják, ami a fejükben van, és kerítésfestés helyett pro bono szakmai önkéntességet végeznek rajtunk keresztül.
SI: Amikor a pilot nyári táborra megkaptátok a visszajelzéseket a cégektől, mi volt számukra a legfontosabb érték, miért imádták annyira, hogy beszálljanak a finanszírozásba is?
GP: Azt látom, hogy sok cég kommunikál valamit, ami aztán nem valósul meg. Kiírja például a falára, hogy “diversity” (magyarul kb. sokszínűség), vagy “women empowerment” (magyarul kb. nők társadalmi szerepének megerősítése), de a kérdésre, hogy mit tesz ezért, arra gyakran nem tud mit válaszolni. Amikor velünk dolgoznak, az valószínűleg az első olyan élmény lesz nekik, ahol nyakig vannak az élményben: csak csajok, ordítanak, és 11 évesen ezek a gyerekek nagyon durván energiabombák és -vámpírok egyben… De fontos, hogy ez minimum egy közép-hosszú távú program. Nálunk senkiből nem lesz fejlesztő egy éven belül, nem az a célunk, hogy átképezzük őket bölcsészből mérnökké. Ez az invesztíció inkább az iparágat támogatja, nem garantálom semelyik partnernek, hogy hozzá fog menni az a gyerek, aki 11 évesen volt náluk egy workshopon. Amerikában, vagy Nyugat-Európában már evidens, hogy kicsi korban segítik a gyerekeket a döntésben, és általában annak is örülnek a partnereink, hogy a kinti vezetőknek be tudják mutatni az eredményeket. Ezek a multinacionális cégek vannak annyira felvilágosultak, hogy ha vesznek egy céget Magyarországon, körbenéznek, hogy milyen non-profit sztoriba lehet beleugrani velük, például gyerekek és oktatás, vagy valódi “women empowerement”.
SI: Mit jelent számotokra, és a partnereitek számára az impact, a pozitív társadalmi hatás fogalma, hogy jelenik meg nálatok a leglátványosabban?
GP: Több rétegű a társadalmi hatás, minden résztvevő részesül belőle valamilyen szinten. Nekem a legfontosabb, hogy a lányok, akik eljönnek hozzánk, úgy menjenek haza szombat délután, hogy “úristen, kinyílt egy olyan világ ajtaja, amin nem biztos, hogy bementem volna magamtól.” Minden gyerek még aznap folytatni akarja a programozást. Sokkal bátrabbá, magabiztosabbá válnak egy olyan területen, ahol alapvetően a társadalom szerint nem kell ott lenniük. Tízből nyolc szülő nem biztos, hogy informatikai pályát szánna a lányának, és ez nagyon lassan változik. A gyerekeken keresztül pedig elérem a szülőket is, akik a támogató közeget biztosítják számukra. Minden foglalkozáson beszélgetünk a szülőkkel is,és adunk nekik egy erős információ-fröccsöt arról, hogy milyen egy ilyen cég, mennyi pénzt lehet keresni, milyen karrierutak vannak benne. Nem mindegy, hogy elmegy-e a gyerekem külföldre, és soha többet nem látom, vagy olyan egzisztenciája lesz Magyarországon, amiből bőven jól él. Szintén fontosak a mentoraink, akik zömmel férfiak, hiszen fejlesztőkkel dolgozunk: a tech-szektorban 15% hölgy, és 85% férfi. A Nokia székházban például, ahol most ülünk, 1500 emberből kb. 200 csaj, 1300 fiú, és ez minden szempontból gáz. Mentoraink között sok srác először lát egyszerre 15 “nőt”, akit érdekel a szakmájuk. Kevés családos ember van köztük, nekik ez egy sokkoló élmény, és erős tanulási folyamat, hogy szombaton bejön 15 cserfes, vidám, vagány csaj, akit érdekel a programozás, és látják, hogy a lányok is tök kompetensek a ebben a sztoriban. Sok nőnek meg kell azzal küzdenie az elején, hogy felvették a fejlesztőkhöz, és az első napon a portás el akarja küldeni a másik irányba, a pénzügyre. Fontos, hogy a fejlesztőink megtanulják, nőként is lehet ügyesnek lenni ebben a szakmában, alkotni valami maradandót.
SI: Vannak erre mérőszámaitok, amellett, hogy csillogó szemeket láttok magatok körül?
GP: Ne viccelj, Lévai Gábort (a Scale Impact egyik alapítója) ismerve ne legyenek mérőszámaink..? 🙂 Részt vettünk egy nagyon jó társadalmihatás-mérés tanfolyamon (Impact Academy), de alapvetően az alapító csapatban mindannyian a for-profit szektorból jöttünk, ahol szerették a tudásunkat, és a mérés ott is fontos volt. Amikor kitaláltuk, hogy létrehozunk egy alapítványt, ennek a célja nem a mi életünkben volt fontos, nem voltunk érintettek. Az alapítványok 85%-át úgy hozták létre, hogy valamilyen kínban voltak az alapítói, volt egy problémájuk, amit nem old meg az állam, de nem feltétlenül értettek hozzá. Mi a másik oldalról jöttünk, nem volt ilyen kínunk, de induláskor tudtuk, hogy folyamatosan adatokat kell termelnünk. Darabra pontosan meg tudom mondani, hogy hány lány vett részt a képzésünkön, milyen attitűddel jöttek hozzánk és milyennek távoztak, milyen gondolkodásbeli változást értünk el ezekkel a foglalkozásokkal, merre megy az életük, mire kíváncsiak. Az a mérésünk megvolt, ami ahhoz kellett, hogy a támogató cégeinket meggyőzzem arról, hogy fontos a munkánk. Amikor az Impact Academy-n részt vettünk, ez bővült ki egy kicsit tudományosabb szemlélettel. Most zajlik az idei felmérésünk, Héra Gábor (a Scale Impact egyik fejlesztője) segít nekünk szociológus és adattudós szemmel frankón összerakni, hogy miben vagyunk erősek. Nagyon szeretjük, ha a gyerekek elmondják, miben kell még fejlődnünk – és a tizenévesek sokkal őszintébbek, mint mi, udvarias felnőttek, úgyhogy el is mondják. A folyamatos adatgyűjtés a partnereinknek is fontos, mert meg kell őket győznöm, és egy üzleti partnerrel sokkal könnyebb üzleti gondolkodást ütköztetni. A kommunikációnkban vigyorgós, boldog gyerekek szerepelnek, tehát az érzelmekre is hatunk, de üzleti érdekeket is szolgálnom kell, alá kell tudnom támasztani, hogy a résztvevő csajok 93,5%-a azt mondja, hogy komolyan gondolkodik már egy szombati nap után, hogy a tech-szektorban helyezkedjen el. Mit látunk a piacon? Ennek éppen az ellenkezőjét, tizen-pár százaléknyi nőt a fejlesztők között, és a maradék srác. Biztosak vagyunk abban, hogy ha időben találkozik velünk valaki, később pozitív irányba tud elmozdulni. Örülnék, ha a legtöbb non-profit hasonlóan szakemberekkel dolgozna, mert egy csomó tudás sok non-profitnál nincs meg. Van hite, elképesztő kitartása, és nagyon motivált, de azoknál az emblematikus alapítványoknál, akiket mindenki ismer, piaci alapon megfizetett szakemberek dolgoznak.
Társadalmi vállalkozásokról szóló cikkünket itt olvasd: Ahol hatás és profit összeér
by 
