Szeretnél egy jól működő, hatékony irányító testületet?

Board Academy Program

A jól működő irányító testületek (elnökség, kuratórium, igazgatóság, felügyelő bizottság) hatékonyabban működő nonprofit szervezeteket jelentenek. Az irányító testületek tagjai szaktudásukat, erőforrásaikat, vállalati és magánkapcsolataikat mozgósítva nagyon jelentős pozitív változást érhetnek el egy nonprofit szervezet, vagy társadalmi vállalkozás életében.

Ezért különösen fontos, hogy a szervezet profin “komponált” és menedzselt irányító testülettel (vagy testületekkel) rendelkezzen, és folyamatosan fejlessze annak működését.

Programunk nemcsak a vezető, ellenőrző vagy támogató testületekben tevékenykedőket fejleszti, hanem erősíti a testület és a szervezet közötti kapcsolatot is. Áttekintjük az ideális testületi struktúrától a stratégiai tervezésig terjedő területeket, hogy a testület és a nonprofit szervezet a nagyobb impact elérése érdekében hatékonyan működjön együtt.

Egy civil szervezetnél a vezető testület tagjait az ügy iránti szenvedély hajtja. Bármennyire is felkészültek a testületi tagok, az első ülés során szembesülnek azzal, mekkora feladatot jelenthet a testületi tagság valójában. Míg az új testületi tagok/kurátorok felelőssége, hogy a nonprofit szervezet küldetésének megfelelően tevékenykedjenek, a szervezet felelőssége, hogy olyan folyamatokat alakítson ki, amely jól segíti a testületi tagokat ebben a munkában.

A program célja

A program célja, hogy teljes rálátásotok legyen, hogyan működik jól az irányító testület, felismerjétek, hogy mi a szervezet szerepe ennek elérésében, és nem utolsó sorban, hogy megtaláljátok a legmegfelelőbb új testületi tagjaitokat.

Nektek szól a program, ha

A program felépítése

Jelentkezési időszak

2022. 03. 23. – 2022. 04. 14.

A jelentkezéshez alapvető információkat kérünk be tőletek. A jelentkezés nem jelenti automatikusan a programba való bekerülést, a szakmai stáb választja ki a folyamatban résztvevő szervezeteket.

Résztvevők kiválasztása

2022. 04. 14. – 2022. 04. 16.

A leadott jelentkezések közül a szervezők kiválasztják és értesítik az áprilisban induló program résztvevőit.
Workshopok

A képzéseket Budapesten tartjuk személyes jelenlét mellett. A helyszínről később küldünk tájékoztatást.

  • 2022. 04. 21. - 14:00-17:30 – Alapfogalmak, Az egészséges szervezeti irányítás és (operatív) menedzsment közötti kapcsolat
  • 2022. 05. 05. - 14:00-17:30 – Kiválasztás – inkubálás – bevetés
  • 2022. 05. 19. - 14:00-17:30 – Hatékony működés
  • 2022. 06. 02. - 14:00-17:30 – Saját lépések megtervezése, milyen változtatásokat szeretnétek, milyen az ideális új kuratóriumi tag számotokra (personák)
  • Kísérés

    A Board Academy program második felében a képzés során megalkotott profilok alapján fogunk új irányító testületi tagok megtalálásában segíteni az Egon Zehnder International, a világ egyik piacvezető board tanácsadással és vezetőkiválasztással foglalkozó vállalata közreműködésével.

    A képzésen részt vevő szervezetek közül a pilot során 2, vagy 3 szervezet számára fogunk tudni ilyen módon irányító testületi tagot, vagy tagokat toborozni.

    A kísérés során

  • pontosítjuk a megalkotott profilokat
  • azonosítjuk a potenciális irányító testületi tagokat, őket foglalkoztató céges partnereket
  • felkészítjük a lehetséges testületi tagjelölteket a nonprofit szervezetekkel való együttműködés specialitásaira
  • összekötjük a nonprofit szervezeteket a potenciális testületi tagjelöltekkel
  • segítünk az “onboarding” (a szervezethez való “megérkezés”) folyamatában
  • 3 hónappal később visszamérjük, hogy mennyire eredményes a nonprofit szervezet és az új testületi tag együttműködése
  • Miért érdemes jelentkeznetek?

    Szakmai fejlődés

    A fejlesztési folyamat során, tapasztalati tanulás útján elsajátítjátok az irányító testületek hatékony működéséhet szükséges ismereteket és jó gyakorlatokat. A folyamatban részt vevő szervezetek közül 2-3 szervezet számára fogunk testületi tagot toborozni, és segítjük az ő inkubációjukat.

    Új lehetőségek

    A program lezárásaként új, az üzleti szektorból érkező vezető testületi tagok jelenléte és beépülése új szakmai és üzleti kapcsolatokat is hozhat a hatékony működés mellett. Ha bármilyen okból meghiúsul új tagot toborozni, akkor is sok új tudást és tapasztalatot szerezhettek a vezető testületek hatékony működéséről, a testület és a szervezeti operatív működése közötti kiegyensúlyozott, egészséges és hatékony kapcsolatról.

    Jelentkezési feltételek, részvétellel kapcsolatos információk

    A program 2+4 hónapos.

    Működő társadalmi célú szervezetek vehetnek részt a programban, de nincs szükség előképzettségre.

    A program négy alkalmas offline workshopokból, és egyéni mentorálási alkalmakból áll.

    A workshopok egyenként 2 x 1,5 órásak, a workshopok között kb. 2-3 órát kell egyéni munkára fordítani.

    Az egyéni mentorálási szakaszba bejutó csapatok kb. két hetente 1 órát töltenek a mentoraikkal, és a mentorálási alkalmak között 2-3 órányi feladatot kapnak.

    Összesen az első két hónap a résztvevő csapatoktól kb. 20 órányi időráfordítást igényel, az ezt követő 4 hónap pedig kb. további 30 órányi kapacitást

    A program elsősorban offline formában valósul meg, de lehetnek online elemei is, ez elsősorban a járvány helyzettől és a résztvevők földrajzi helyétől függ.

    A képzés részvételi díja 30.000 Ft + ÁFA.

    A Board Academy program szervezői

    Az Ashoka Magyarország már több mint 25 éve dolgozik azon, hogy Magyarország vezető társadalmi innovátoraiból stabil hálózatot építsen. Mára több mint 35 Ashoka tagot választottunk ki, ők mindannyian rendszerszintű változásokat hoznak létre olyan területeken, mint például az egészségügy, a cilvil szektor, a gazdaság, a környezetvédelem, az oktatás és az emberi jogok. Egy olyan ökoszisztémát hozunk létre számukra, amiben az Ashoka tagok kiteljesedhetnek; egy olyan környezetet, ahol biztonságos jogi keretek között a változáson dolgozók munkája nagyobb transzparenciát kap, és amely know-how-val, stratégiai partnerségekkel, coachinggal, pénzügyi eszközökkel támogatja a társadalmi változásokra vonatkozó terveiket, ötleteiket – a hivatásukat.

    A Scale Impact összeköti a fejlődni képes és akaró impact szervezeteket olyan vállalatokkal, amelyek szívesen támogatnak jó ügyeket. Részben ezekből a vállalati támogatásokból a civil szervezet vagy társadalmi vállalkozás egy fejlesztési folyamatban vesz részt, melynek végén reziliensebbé válik, illetve világos képe lesz arról, hogyan tudja az impactjét (azaz pozitív hatását) megsokszorozni. Feladatunk, hogy támogassuk a társadalmi és környezeti hatás felerősítését, amelyet az impact szervezetek kifejtenek. A rendszerszintű változásban hiszünk, melyet a résztvevők együttműködésére alapozva lehet elérni.

    Az EGON Zehnder 1992 óta van jelen Budapesten. A cég fő profilja a vezetési tanácsadás, szervezeti átalakításra és szervezeti kultúrára vonatkozó tanácsadás, felsővezetői kiválasztás, a vezetői teljesítményértékelés és fejlesztés. A budapesti irodában három tanácsadó és három kutató mellett hatan dolgoznak. A Egon Zehnder globális hálózatán belül a budapesti csapat foglalkozik tanácsadással Magyarországon és a környező országokban is. Világszerte 525 tanácsadójuk dolgozik, 37 országban és a világ legnagyobb cégeinek vezetőivel lépnek partnerségre és segítik őket szakmai és személyes sikereik elérésében.

    Ha további kérdésed van a programmal kapcsolatban, vedd fel velünk a kapcsolatot!