A Scale Impact B Corp minősített szervezet

A TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÁSON TÚL

A B Corporation tanúsítással rendelkező vállalatok arra adnak választ, miként lehetnek az üzleti vállalkozások a pozitív társadalmi változások eszközei.

A B Corp minősítést szerző vagy azt megcélzó vállalatok nagyon sokszínűek akár az iparág, akár a méret szempontjából, de a fenntartható és felelős működés tekintetében is különböző szinteken állnak. Ugyanakkor mind a B Impact felmérés segítségével fejlesztik és kommunikálják tevékenységüket. Már több tízezer vállalkozásról beszélünk.

B Corporation minősítési rendszer 2006-ban indult. Segítségével a vállalat mérhetővé és láthatóvá tudja tenni, hogyan képviseli a tulajdonosi, részvényesi elvárások mellett saját alkalmazottai, helyi közössége és a környezet érdekeit is.

A tanúsítás révén az ügyfelek, munkavállalók és partnerek egyértelműen meg tudják különböztetni a negatív környezeti hatásaik minimalizálására és társadalmi hasznosságuk maximalizálására törekvő vállalatokat a hagyományos, tisztán vagy többségében profitorientált üzleti vállalkozásoktól.

MIRŐL SZÓL?

A B Corporation minősítést megcélzó vállalatok szakítanak azzal az idejétmúlt elképzeléssel, hogy egy vállalkozás sikerességét csak a pénzügyi mutatók mentén lehet mérni. Olyan vállalkozások, akik a túllépnek a vállalati felelősségvállalás hagyományos értelmezésén, és a profitteremtés mellett a társadalmi értékteremtést is célul tűzik ki, amit működésük minden aspektusában igyekeznek érvényre juttatni.

A legegyszerűbb értelmezésben egy vállalat sikerességét alapvetően a nyereségtermelő képessége határozza meg. Ezen túlmenően egyre több szervezet tűzi ki célul, hogy valamilyen módon pozitív társadalmi és környezeti hatást teremtsen. Ezt jelenti a CSR, a vállalati társadalmi felelősségvállalás, mely során a jótékony erőfeszítések jellemzően egy, az üzleti tevékenységtől elkülönült program keretében valósulnak meg.

A B Corp mozgalom elindítói túlléptek ezen a megközelítésen, szerintük az üzleti vállalkozások egyszerre lehetnek profitorientáltak és a pozitív társadalmi változások eszközei. A B Corporation minősítést azért hozták létre, hogy segítségével a vállalat, és annak valamennyi érdekeltje – a befektetőktől a munkavállalókon és vásárlókon át a helyi közösségig – valóban különbséget tudjon tenni a „jó működés” és a „jó marketing” között.

Ma a világ mintegy 74 országában, 150 különböző iparágban több mint 4100 B Corp minősítéssel rendelkező vállalat van, és több, mint 110.000 cég használja a rendszert rendszeresen. B Corp például a Triodos, Európa legnagyobb és legrégebbi zöld bankja, a Natura, Brazília legnagyobb kozmetikum gyártó cége, a Kickstarter, a világ legnagyobb adománygyűjtő platformja, az Evian ásványvízgyártó cég, vagy az Illy Cafe, a Triesztbe költözött magyar feltaláló, Illy Ferenc ma már olasz kávé vállalata.

A ‘beneficial corporation’ jogi forma már 8 országban létezik: USA 37 tagállama, Olaszország, Franciaország, Kanada – British Columbia, Kolumbia, Equador, Puerto Rico, Rwanda.

A B Impact Asssessment felmérésben pedig több, mint 40 000 vállalat vett részt, akik szeretnének működésükben mind nagyobb teret adni a környezeti, társadalmi, átláthatósági és etikussági szempontoknak.

A B Corp mozgalom törekszik az új típusú üzleti megközelítés hivatalos, jogi elismertetésére is: A hagyományos vállalati formák mellett megjelenő – nem csak profittermelési hanem társadalmi értékteremtési képessége mentén meghatározott – beneficial corporation már az USA 30 államában és Olaszországban is törvénybe foglalt jogi forma, 2016-ban pedig Ausztráliában készült törvénytervezet a vállalati törvény ezirányú megváltoztatásához.

MIÉRT JÓ?

Bizonyított tény, hogy a környezeti, társadalmi és irányítási sztenderdek minél magasabb szintű teljesítése csökkenti a pénzügyi kockázatokat és elősegíti a hatékonyabb működést. A B Corp minősítést szerző vállalatok saját beszámolói mellett, többek között a Deloitte, a Harward Business Review vagy az MIT közgazdászai által írt mintegy 50 tanulmány igazolja a felelős vállalatok eredményességét és fenntarthatóságát.

A pozitív társadalmi és környezeti változások előmozdításán túl a B Corporation minősítés megszerzése, pontosabban a tanúsítás által hitelesített felelős üzleti működés:

  • növeli a befektetői hajlandóságot

“A társadalmi vállalkozások között nagyon nehéz közös nevezőt találni, épp ezért minden egyes befektetésünket gyakorlatilag egyenként kell értékelnünk. De ha tudjuk, hogy a leendő ügyfél B Corp, akkor már rengeteg információt kapunk a vállalatról és az általa képviselt értékekről.” Kevin Jones, Good Capital

  • segít a tehetséges munkatársak megtalálásában és megtartásában

“Tízből kilenc interjúztatott jelentkezőnk válaszolta, hogy a cégünk B Corp státusza miatt vált édekessé számukra a meghirdetett pozíció.” Robert Cheetham, CEO, Azavea

  • megkülönböztet a versenytársaktól

„Az egyik legjobb ügyfelünket annak köszönhetjük, hogy B Corp vagyunk. Mission Markets már épp egy másik webfejlesztő cég számára állította volna ki a csekket, de amikor megtudta, hogy B Corp vagyunk, úgy döntött, inkább minket alkalmaz.” Elissa Miller, Founder, Singlebrook Technology

  • erősíti a vásárlók / ügyfelek lojalitását

„Imádom a Numi teákat, és annyira megörültem, amikor megtudtam, hogy az üzleti működésük is összhangban van az én értékeimmel. Mindig is gyönyörűnek gondoltam a teáikat, de az erőfeszítéseik miatt most még jobban szeretem őket.” a Numi egy vásárlója

  • sajtónyilvánosságot generál

A B Corp mozgalom fejlődéséről, tagjairól rendszeresek a megjelenések olyan neves médiumokban, mint a Forbes, a The NewYork Times, a The Guardian, az Entrepreneur vagy a Bloomberg.

  • segít a szervezet küldetésének megőrzésében és a fenntartható, felelős működés kialakításában / fejlesztésében

“A B Impact Assessment és a B Audit elképzelhetetlenül hasznos menedzsment eszköztárat adott, amikor a GoLite úgy döntött, hogy fenntarthatóvá teszi működését.” Kim Coupanas, Co-Founder, GoLite
“A B Impact Assessment felmérését évente néhány alkalommal igyekszünk kitölteni. Minden alkalommal, amikor végigmegyünk rajta újabb és újabb dolgokat veszünk észre, amelyekben fejlődhetünk, és ami segít nekünk, hogy folyamatosan fejleszthessük működésünket.” Karen Parolek, Founding Principal, Opticos Design

  • kedvezményeket és új szolgáltatásokat tesz elérhetővé

“B Lab szolgáltató partnerei álal nyújtott kedvezmények jelentősen támogatták a növekvő CSR erőfeszítéseinket. Ezek nélkül fele annyit se sikerült volna elérnünk ezen a téren.” Ryan Martens, CEO of Rally Software

MIT MÉR?

Maga a felmérés ingyenes, teljes mértékben bizalmas, gyakorlatilag egy „csináld magad” tanácsadási eszközmely segítséget nyújt a felelős üzleti működés mind magasabb szintű kialakításában.

A felmérés során a vállalat:

  • fel tudja mérni a saját környezetében, közösségeiben, munkatársainál és egyéb érdekeltjei életében okozott hatását
  • személyre szabott javaslatokat kaphat arra vonatkozóan, hogy mi módon, milyen lépésekkel tudja működésébe integrálni a felelős vállalati gyakorlatokat
  • esettanulmányokat, jó gyakorlatokat érhet el

A kérdéssor igazodik a vállalat méretéhez, szektorához és működési területéhez, teljes körű kitöltése mintegy 1-4 órát vesz igénybe, és az alábbi területeket fedi le:

  • Irányítás: a vállalat küldetése, irányítási, döntéshozatali struktúrája, működésének átláthatósága, elszámoltathatósága és etikussága kerül kiértékelésre
  • Munkatársak: a vonatkozó kérdések azt vizsgálják, hogyan járul hozzá a vállalat a munkatársak jólétéhez, ide értve például fizetési ill. más támogatási, képzési, egészségügyi és biztonsági szempontokat
  • Közösség: a vállalat közösségi szerepvállalásának és hatásának értékeléséhez számos kérdéskörön szükséges végigmenni. Ilyen például a munkahelyi diverzitás, a munkahelyteremtés, a beszállítói kapcsolatok, a jótékonykodás illetve a vállalati önkéntesség szerepe
  • Környezet: a vállalat egész működésének (létesítmények, erőforrások, kibocsátás ill. ahol releváns a beszállítói vagy elosztási lánc) környezetre gyakorolt negatív és pozitív hatásai, illetve az ezen hatásokhoz való viszony, kezelésükre irányuló törekvések kerülnek felmérésre.
  • Vásárlók / ügyfelek: itt az a kérdés kerül előtérbe, hogy a vállalat terméke(i) / szolgáltatása(i) választ kívánnak-e adni bizonyos konkrét társadalmi / környezeti problémára, és ha igen, hogyan és milyen eredményekkel

HOGYAN KEZDJ BELE?

MÉRD FEL!

Az ingyenes, gyors, egyszerűen használható és bizalmasan kezelt felmérés segít a közösségre, környezetre és munkatársakra gyakorolt pozitív hatás kiértékelésében.

VISZONYÍTSD!

Lásd meg, hogy vállalkozásod hogyan teljesít, miben jár előrébb és miben mutat elmaradást több ezer, a felmérésben már részt vett szervezethez képest.

FEJLESZD TOVÁBB!

Akakítsd ki saját, személyre szabott fejlesztési tervedet, és használd fel a neked szóló jógyakorlatokat az ötletek implementálásához.

Kezdd el a felmérését most!

VÁGJ BELE!

Szeretnél még többet megtudni a B Corp mozgalommal kapcsolatosan?

Látogass el a minősítést végző B Lab nemzetközi vagy európai oldalára.

Mi miért lettünk B Corp?

A Scale Impact elődjét, a Civil Supportot azért hoztuk létre, hogy fejlesztési, tanácsadási és együttműködéseket támogató szolgáltatásaink révén hozzájáruljunk a társadalmi szervezetek hatásnöveléséhez és fenntarthatóságához. Kezdetektől fogva a B Corp szellemiség szerint végezzük tevékenységünket, fejlesztjük önmagunkat és ügyfeleinket.

Az elmúlt évek alatt 1040 civil szervezettel dolgoztunk együtt, több, mint 200 szervezet vett részt képzéseinken, 500 feletti a térítésmentes szolgáltatásainkat igénybevevők száma, és tucatnyi vállalat számára segítettünk hatékony CSR programok és tevékenységek tervezésében és megvalósításában.

A minősítés segítségével szerettük volna teljes körűen átvilágítani működésünket, pontosan látni, hogy hova jutottunk, és hogyan, merre tudunk tovább menni. Régóta tudtuk, hogy erre a B Impact Assesment a legalkalmasabb. Szeretnénk a B Corp által kínált keretrendszert saját fejlesztési munkánkban is aktívan használni. Célunk, hogy Magyarországon is folyamatosan növekedjen a minősítést szerző vállalkozások száma, hogy létrejöjjön és megerősödjön egy olyan közösség, amely aktívan tesz azért, hogy az üzleti vállalkozások a pozitív társadalmi változások eszközei legyenek.

Lennétek Ti is B Corp?

A kulcs az átláthatóság, az emberbarát munkahely, a közösségi szerepvállalás és a környezettudatos működés.
Keress meg minket, és segítünk kialakítani, merre induljatok el vagy épp merre menjetek tovább.

Picture of Lévai Gábor

Lévai Gábor