Újabb hosszú távú vállalati-nonprofit együttműködés

Együttműködési megállapodást írt alá a Jalsovszky Ügyvédi Iroda és a Scale Impact a Hintalovon Alapítvány hosszú távú fejlesztésére

A Scale Impact kiemelt fókuszában szerepel a vállalatok társadalmi felelősségvállalásának  stratégiai, hosszútávú és partnerkapcsolati fejlesztése a számukra fontos ügyön dolgozó nonprofitokkal. A nonprofitok saját fejlődésükhöz anyagi és humán erőforrást is igényelhetnek a sikeresebb közös társadalmi hatás érdekében, illetve a Scale Impact részt vesz az ehhez szükséges partnerkapcsolat létrehozásában, gondozásában is.

Hintalovon
A 2016-ben alapított Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány küldetése a Magyarországon élő gyerekek jogainak érvényesítése és támogatása. Céljuk, hogy a felnőtt társadalom minél szélesebb körben vállaljon felelősséget és tegyen a gyerekek kiegyensúlyozott fejlődéséért. Emellett felhívják a figyelmet a gyermekek jogaira, hogy a társadalom az élet minden területén vegye figyelembe érdekeiket és szempontjaikat. A Scale Impact-tel karöltve 2022-ben fogalmaztak meg egy átfogó, 2 éves fejlesztési programot, melyben mérhető, rendszerszintű megoldások kialakításának tervét fektették le.

Az Alapítvány tervei között szerepelt egy olyan partner megkeresése és bevonása a fejlesztésekhez, amely gyerekeknek nyújt szolgáltatásokat, gyárt termékeket, vagy jogi tevékenységükhöz kapcsolódik. Az ideális támogatót a Jalsovszky Ügyvédi Irodában találták meg.

Jogi hálóban
A Jalsovszky Ügyvédi Iroda az elmúlt 17 év alatt a budapesti jogi piac meghatározó szereplőjévé nőtte ki magát.

A Scale Impact a Jalsovszky Ügyvédi Irodával tavaly év végén vette fel a kapcsolatot, mely cég gyors döntéshozatalt követően jelezte, hogy szívesen támogatná anyagilag egy nonprofit szervezet fejlesztését, illetve biztosítana saját munkatársai részére a munkaidejük részeként pro bono önkéntes lehetőséget a nonprofit szervezettel.

„A Jalsovszkynál a mindennapos hajtás mellett a társadalmilag fontos ügyek támogatására is egyre nagyobb figyelmet fordítunk. Nagy örömünkre szolgál, hogy immáron professzionális csatornákon keresztül, a nonprofit szervezetek fejlesztésére és támogatására szakosodott Scale Impact közvetítésével nyújthatunk célirányos segítséget.
Megállapodásunk keretében a következő időszakban  szoros együttműködésre lépünk a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvánnyal. Amellett, hogy különböző jogi kérdésekben segítjük a működésüket, alkalmanként mindennapos munkájukba is becsatlakozunk majd. A Hintalovon munkatársai hiánypótló jelleggel és elképesztő odaadással végzik évek óta a gyermekjogok érvényesítésére és támogatására irányuló tevékenységüket, amely előtt eddig is csodálattal adóztunk. Az a lehetőség, hogy ebben mi is közreműködhetünk, miközben tanulhatunk tőlük a most induló együttműködés keretében, külön örömmel és büszkeséggel tölt el minket.” mondta Jalsovszky Pál, az ügyvédi iroda vezetője.

A Scale Impact az előzetes beszélgetések alapján 4 nonprofit szervezetet mutatott be számukra. A kiválasztási folyamathoz csatlakoztak a munkavállalók is: részt vettek egy kérdőív kitöltésében, ennek eredménye a most elinduló közös munka Hintalovon Gyermekjogi Alapítvánnyal.

Megkérdeztük Rohrböck Kingát, az alapítvány vezetőjét is:

  • „Miért döntöttetek mégis úgy, hogy bekapcsolódtok a Scale Impact kétéves fejlesztési programjába?

A Hintalovon Alapítvány hét évvel ezelőtt, 2016-ban indult el, és a küldetésünk azóta sem változott. Azonban, hogy továbbra is fejlődhessünk és biztosíthassuk az alapítvány hosszú távú fenntarthatóságát, szükséges rövid- és hosszútávú stratégiát meghatározni. A Scale Impact fejlesztési program lehetővé teszi számunkra, hogy hosszútávú, mérhető és rendszerszintű megoldásokat dolgozzunk ki, melyek révén az aAlapítvány működése fenntartható marad, és tevékenységeink még nagyobb hatást érnek el.

  • Mit vártok a Jalsovszky Ügyvédi Irodával való együttműködéstől?

Nagyon örültünk a Jalsovszky  Ügyvédi Irodával való együttműködésnek. Olyan ügyvédi irodával dolgozni, akik a saját szakterületükön profik, de gyermekjogokkal még nem foglalkoztak, mindig nagyon izgalmas. Az ügyvédi irodával gyermekjogi fogadóórákon fogunk együtt dolgozni, ahol azzal a gyermekjogi megközelítéssel adunk tanácsot, aminek a központjában a gyerekek szükséglete és érdeke áll. Az együttműködés segít abban, hogy minél több ügyet tudjunk fogadni, és minél több gyerek életére gyakoroljunk ezáltal hatást.

  • Mit vártok a kétéves fejlesztési programtól, mikor lennétek elégedettek, ha megtörténne ez alatt a két év alatt?

A Scale Impact-tel a fejlesztési együttműködés alapja az Alapítványunk helyzetfelmérése volt, ez alapján több meghatározott fejlesztési területet azonosítottunk, van teendőnk például a hatásmérés, a stratégiai tervezés, a szervezeti menedzsment és a pénzügyi fenntarthatóság területén. Ahhoz, hogy ezekben megfelelő fókusszal hatékony eredményt érjünk el, szükségünk van segítségre, és optimális megoldási lehetőséget látunk ebben a 2 éves, ütemezett, szakértő tanácsadással, és mentorálással támogatott, lépésről-lépésre történő  fejlesztési folyamatban. Jelenleg még e fejlesztési folyamat elején vagyunk, ismerkedünk az új módszertannal, de kíváncsian várjuk a hatáslánc és a stakeholder map előkészített anyagainak alapítványi kollégáinkkal való egyeztetésének végeredményét.  A hétköznapi kihívások által tapasztaljuk, hogy a pénzügyi stabilitás biztosítása megfelelő adományszervezési gyakorlattal, egy összehangolt kommunikációs stratégia mentén való tudatos működés, vagy még profibb szervezeti menedzsment mennyit segíthetne abban, hogy sokkal inkább a felvállalt feladatainkra, hivatásunkra összpontosítsunk.”

Picture of Lévai Gábor

Lévai Gábor